Brit kutatók négy angol városban vizsgálták a beporzó rovarok, főleg a méhek eloszlását, és azt találták, hogy a városok gazdagabb környékeit kedvelik. Hiába volt a kevésbé jómódú területeken is zöldterület, a méhek mégis inkább az előkelő részeken fordultak elő jóval nagyobb számban.
Ennek elég egyértelmű oka lehet a kutatók szerint: a gazdagabbaknak jellemzően többféle növény és így többféle virág fordul elő a kertjeikben. Ezt az összefüggést korábban is feltárták már. Eszerint a gazdasági-társadalmi státusz és a városi biodiverzitás között korreláció van.
A kutatók egyben azt javasolták a városoknak, hogy ültessenek több virágot a parkokba és az egyéb zöldterületekre, hogy ezzel is több beporzó rovart vonzzanak oda. (New Scientist)