Az őrző-védő cég, ami 2010-ig Pintér Sándor tulajdonában állt, azóta több tendert is nyert, hozzá tartoznak az MTVA épületét védő biztonsági őrök is.
Az mfor.hu az uniós közbeszerzési értesítő alapján írta meg, hogy a belügyminiszter egykori cége, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. újabb állami megbízást nyert: 1,4 milliárd forintért végezheti el az állami légi irányító, a HungaroControl irodaházának védelmi feladatait. A HungaroControl irodaházában a fegyveres biztonsági őrség biztosítása mellett a biztonságtechnikai rendszert kell kezelnie és recepciós szolgálatot kell nyújtania a cégnek.
Pintér Sándor volt cégénél kötött ki a lovasberényi kormányüdülő is, az 1960-as években épült hotel lett a Civil Biztonsági Szolgálat fióktelepe. (mfor.hu)
A magyar vagyonőrpiac hemzseg a szabálytalanságoktól, a most éppen az MTVA-ban feltűnő, Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. gazdasági csodát hajt végre, hiszen csupán 140 vagyonőrrel 12 milliárdos árbevételt ért el. Az MTVA őrzésére 2017-ben 1,3 milliárdot kaptak.
A Civil Biztonsági Szolgálat fióktelepe lett a hatvanas években épült hotel.