Szombat délután a Várkert Bazár előtt zajló tüntetésen a színpadra lépett Nagy Blanka is, a 18 éves diáklány, aki decemberben egy kecskeméti kormányellenes tüntetésen elmondott heves beszédével lett országosan ismert, és akit nemrég gyalázott Bayer Zsolt is, és aki ellen lejáratókampányt indított a fideszes médiagépezet is.
A beszéd első része a cím felett látható, a második része itt:
Nagy Blanka épp ezzel kezdte beszédét: szerinte az Orbán-kormány azért indított ellene lejárató kampányt, mert kritizálni mert a kormányt.
„Hát nem nevetséges ez?”
kérdezett rá. Mint mondta, hamis híreket kezdtek el terjeszteni róla, például arról, hogy bukásra áll.
„Kedves Fidesz, ti buktatok meg három dologból. Tisztességből, emberségből és őszinteségből”.
– mondta, majd hozzátette, hogy a Fidesz felháborítóan sokat lógott azokról a megbeszélésekről, melyek az emberek érdekeiről szóltak volna.
Nagy azzal folytatta, hogy még Rákosi is túl úrinak találta volna, hogy a Várba költözzön, erre most ez a „mocsokkirály” minden akadály nélkül megtehette ezt. Szerinte ahol freskókat festenek le, ott hamarosan a könyvek égetése lesz a következő. Majd áttért arra, hogy Orbánék nem tőle félnek, hanem a fiatalságtól. Mert ők pontosan tudják, hogy mire képesek a fiatalok. Épp ezért szerinte kortársainak muszáj kiállnia, és muszáj elmondaniuk a véleményüket.
Nem számít szerinte, ha lejárató kampányt indítanak valaki ellen, és ne tartson vissza senkit, tette hozzá, hogy a „nemzet udvari bolondja, Bayer Zsolti” bárkinek beszólogatni próbál.
Majd üzent Bayernek is, Zsozsónak nevezve: mind elmondta, az ócska kis proli, aminek őt nevezte Bayer, azt a munkásosztály takarja, ami termeli Bayer a „segge alá a javakat”.
„Ha nem lennének ezek a prolik, nem lenne a haverjaidnak annyi pénze, hogy neked most egy tévéműsorod legyen” – mondta még el. Majd azzal zárta, hogy ezeknek a kis proliknak elegük van, hogy amit ők éjt nappallá téve dolgoznak, azzal másokat kell gazdaggá tenniük. Nagy szerint fontos, hogy ez ne csak újabb tüntetés legyen, ami után mindenki hazamegy, hanem kezdjenek el cselekedni végre.
Ha az indulat elragadja, ugyanolyan trágár mint Bayer Zsolt, ám úgy tűnik, a központi médiagépezet csak kormányoldalon tűri a szabadszájúságot. Videós összefoglalónk a Nagy Blanka elleni médiarohamról.
Nagy Blanka nem finomkodott, amikor a kecskeméti tüntetésen a kormányról, a túlóratörvényről és Áder Jánosról beszélt.
Az Echo Tv műsorvezetője, aki évek óta főállásban küldi el az embereket a kurva anyjukba, kiakadt azon, hogy egy gimnazista egy kormányellenes tüntetésen elmondott beszédében csúnyán beszélt.