nagy blanka

Igazságot Borkainak: így hekkelték meg Nagy Blankáék Orbán Viktor nagygyűlését

Fideszesek Facebook-kommentjei alapján írták meg a tábláikat. Szájert és Borkait éltették, Orbán Apunak szerelmet vallottak, de senki se fogott gyanút. Interjú!

Szily László
POLITIKA

„Húzzatok a picsába” – üzente rovásírással egy táblán Nagy Blanka a Békemeneten

A Kígyó-sziget ukrán védőit idézte, amikor pedig megkérdezték, mit jelent a felirat, azt mondta: „Orbán az egyetlen”.

Herczeg Márk
béke

Így bánik a Fidesz a jövő választópolgáraival

A NER-ben nincs helye ellenvéleménynek, a hatalom kíméletlenül leszámol a 4500 forintos kárt okozó tinédzserekkel, keményen megbünteti a járdáról lelépő kamaszokat, és teljes médiabirodalmával alázza a rendbontó fiatalokat. A most felnövő generáció alapélménye: jobb, ha befogod a szád.

Halász Júlia
politika

„Tiltakozom tehát a gyermekotthon bezárása ellen és az ott élő gyerekek megfélemlítése, elnyomása ellen...”

Dávidért tüntettek, aki ellen vizsgálat indult, mert kiosztotta a kormányt a gyermekotthon bezárása miatt.

Ács Dániel
oktatás

Nagy Blanka Kövér Lászlónak: Most már mi mondhatjuk Önöknek, térdre csuhások!

Levélben válaszolt Kövérnek a momentumos aktivista, akiből a házelnök szerint „hülyét csináltak”.

Tbg
POLITIKA

Pénteken Bayer Zsoltnak lehetősége nyílik bocsánatot kérni Nagy Blankától

De ha még véletlenül meg is tenné, az általa "kretén, barom állatnak" nevezett Nagy még visszautasíthatja bocsánatkérését.

Király András
bűnügy

Lezsák emberei fideszes logó nélkül indulnak Kiskunfélegyházán

A helyi Fidesz nem heverte ki az 5 évvel ezelőtti belháborút.

Czinkóczi Sándor
politika

Nagy Blanka belépett a Momentumba

Azt írta, szimpatikusnak találta, hogy egy olyan pártról van szó amelyik most kezdi felépíteni a múltját, a jelenét és a jövőjét.

Herczeg Márk
POLITIKA

Nagy Blanka elindul az önkormányzati választásokon

Kiskunfélegyházán lesz egyéni képviselőjelölt, ha sikerül összegyűjteni az ajánlásokat.

Király András
POLITIKA

Hír Tv: Nagy Blanka önkormányzati képviselő lehet Kiskunfélegyházán

A diák, akire egy beszéde miatt a teljes kormánypárti médiabirodalom össztüzet zúdított, nem mondott erről semmit.

Herczeg Márk
POLITIKA

Ezúttal a Ripostra nézve hozott kedvező ítéletet a bíróság Nagy Blankával szemben

Helyre kell igazítaniuk a lejárató cikküket, de nem minden állítást.

Rényi Pál Dániel
politika

A Lokál és az Origo is bukta a pert, amit Nagy Blanka indított, miután azt hazudták, több tárgyból is bukásra áll, és alig jár iskolába

A diák a toloncmédiától összesen milliós sérelemdíjra számíthat.

Herczeg Márk
politika

Nagy Blanka: „A morális fölény és a tehetség nem a fidesz oldalán található”

„Mi lenne ha a te lányod alá fotóztak volna be? Feltételezem, hogy az illető orrát is eltörted volna” – írta a Pesti Srácok munkatársának, aki azon pörgött, hogy befotóztak a 19 éves tüntető szoknyája alá.

Herczeg Márk
POLITIKA

A DK törvényt módosítana, mert a Pesti Srácok befotózott Nagy Blanka szoknyája alá, és a lap munkatársa ezen pörgött

„Trágárka villant - A magyar Sharon Stone, avagy Elemi ösztön a Szemkilövetőpártban” – írta az érettségiző lány képéhez Pilhál Tamás.

Herczeg Márk
politika

Marsi Anikó felért a szakmája csúcsára

A TV2 fideszes sztárja egy 19 éves gimnazistát igyekezett alsós módon lejáratni, az ellenőrzőfüzetében található jegyeket sorolva.

Herczeg Márk
Média