Pénteken bukkant fel egy pomázi Facebook-csoportban két fotó, melyen a helyi HÉV-megálló telefonfülkéjében elhelyezett levél volt látható. A boríték feladója a fotó alapján a Magyar Telekom volt, címzettje pedig a 'Nyilvános Pomáz HÉV-állomás/1 Fülke, 2013', azaz minden jel szerint a telefonfülke.
Szombaton pedig jelentkezett egy olvasónk, aki elmondta, hogy mivel a boríték egész pénteken ott állt, ő végül kinyitotta azt. És valóban egy telefonszámla vagy legalábbis kísértetiesen egy telefonszámlának tűnő lap volt benne:
Olvasónk ezt írta a levélről: „szegény magányos fülkénk, egy nullás számlát kapott, nincs egy lélek, akit felhívhatna. Holnaptól odaköszönök neki reggelente, ha elmegyek mellette”.
A számla első ránézésre ugyan elég valódinak tűnik, de biztos ami biztos, megkérdeztük a Magyar Telekom sajtóosztályát, hogy tényleg igazi telefonszámlát kapott-e a fülke, vagy pedig csak egy nagyon profin kidolgozott viccel van dolgunk. Ha választ kapunk tőlük, mindenképp beszámolunk róla.
Addig is pedig kikapcsolódásként érdemes elolvasni Örkény István kapcsolódó egypercesét.