Jámbor András a Mérce főszerkesztője tavaly október 26-án tette ki a következő posztot saját Facebook oldalára:
A megfejtés Gyurcsány Ferenc volna, a poszt pedig reflektált, hogy Gyurcsányék egy nappal korábban a Kossuth téren virrasztottak a hajléktalanokért (az akkor bevezetett, hajléktalanságot kriminalizáló törvény miatt), amit láthatóan Jámbor üres gesztusnak, vagy képmutatásnak gondolt, mert hát közben tessék, hogy beszél Gyurcsány a hajléktalanokról.
De Gyurcsány Ferenc ilyet nem mondott, illetve ezek a szavak elhagyták ugyan a száját, de egészen más szövegkörnyezetben, Gyurcsány pont avalami olyasmit fejtegetett, ami kábé az ellenkezője annak, mint amire Jámbor a posztját ki akarta futtatni. A volt miniszterelnök ezt mondta ugyanis:
„Olyanok is, akik elmondták, hogy valami egészen drámai és förtelmes látvány és tapasztalat volt, amikor aluljárókban nem lehetett közlekedni, és gondot, bajt, konfliktust láttak, mert elárasztották Budapest aluljáróját a hajléktalanok. Meghallgattuk őket és érteni akartuk őket. De nekik is azt mondtuk: a hajléktalanoknak utat nyitni, életet teremteni nem rendőrökkel, hanem több odafigyeléssel, értéssel, szociális támogatással kell.”
Tehát hogy valaki azt mondta Gyurcsánynak, hogy förtelmesek a hajléktalanok, amire ő meg pont azt válaszolta, hogy több odafigyelésre és megértésre van szükség.
Jámbor viszont azóta elnézést kért, ezt írta a történtekről ma délelőtt.
„A helyzet az, hogy ezt [hogy őt hamisítással vádolták] nem teljesen alaptalanul tették, ahogy ott is elnézést kértem azért, mivel tényleg nem hivatkoztam jól az idézett mondatot, nem írtam oda, hogy Gyurcsány Ferenc valaki mást idézett, aki a hajléktalanokat kriminalizáló törvény elleni tiltakozáson látogatta meg őt. A teljes mondat másképp hangzott, ezért most is elnézést kell kérnem.”
A bocsánatkérés ellenére Gyurcsány Ferenc viszont 100 ezer forintra perelte őt be a Facebookos poszt miatt, és azt követeli, hogy Jámbor kérjen tőle bocsánatot, amit ugye már többször is megtett.
„Ezután csöngetett a postás december elején és hozott egy papírt a Fővárosi Törvényszéktől, amelyben az állt, hogy Gyurcsány Ferenc polgári peres eljárást indított a Facebook-posztom miatt, és 100 ezer forintot követel tőlem a jó hírneve megsértéséért, rágalmazás miatt és az elnézéskérés után még egy bocsánatkérést. Ez utóbbit, bevallom, túlzásnak tartom, és nem pontosan értem.”
Jámbor magabiztosan arról is ír, hogy valószínűleg ő fogja megnyerni a pert, mert csak a saját Facebookjára írt, ami szavai szerint „nem egy nagy nyilvánosságot elérő cikk”. Itt nem árt tisztázni, hogy a vitatott bejegyzést Jámbor tényleg nem a Mércére, vagy a Mérce Facebook-oldalára, hanem a sajátjára tette ki, de az is fontos, hogy a főszerkesztőt több mint 6000 ember követi a Facebookon, nyilván a közéleti szerepéből adódóan, tehát azért nem 3 ember előtt állított félrevezető dolgot Gyurcsányról.
„Nem értem, mert azt gondolnám, a szabad médiában dolgozó emberrel szemben egy ellenzéki politikusnak talán nem ugyanazt az eljárást kéne követnie, mint a folyamatosan hazudozó, és direkt, szánt szándékkal lejárató kampányokat folytató médiatermékek ellen.”
- írja Jámbor, aki szerint ha végül 100 ezer forintot mégis ki kellene Gyurcsánynak fizetnie, az őt nehéz egzisztenciális helyzetbe sodorná.