Nyílt levélben tiltakoznak a Szegedi Tudományegyetem oktatói és kutatói az intézmény rektorhelyettesének, Zakar Péternek a médiában megjelent nyilatkozata miatt.
A kormányzati médiaholdingba beolvasztott Délmagyar oldalán a múlt hétfőn jelent meg egy beszámoló Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár és Zakar Péter rektorhelyettes péntek esti beszélgetéséről, ami szerint Zakar arról beszélt, hogy nemzeti lábakra kell állítani az egyetemet. Valamint a lap szerint arra is kitért, hogy mindenképpen új városvezetésre van szükség Szegeden, mert a mostani annyira semmibe veszi őket, hogy még a városi naptárban sem kaptak helyet: „Lendületes pályára kell állítani Szegedet. Az államnak, a vallásnak és a városnak egységben kell állnia a sikerhez, de ebből az utóbbi elem hiányzik”.
A nyílt levelet aláíró tiltakozók szerint az egyetem felső vezetőjeként nincs joga az intézmény nevében napi politikai ügyeket – ebben az esetben az önkormányzati választást – befolyásoló módon állást foglalni, fenti kijelentései szélsőségesen egyoldalúak, sértők és kirekesztők, és egyértelműen szemben állnak az Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatával. Ezért etikai vizsgálatot követelnek Zakarral szemben.
Ugyanakkor Zakar Péter a cikk megjelenése után elhatárolódott a Délmagyar tudósításában idézett mondatoktól. A Facebookon azt írta: „Nem beszéltem »nemzeti egyetem«-ről, nemzetiségről, nem mondtam, hogy az önkormányzat semmibe veszi az egyetemet. »Nemzeti lábak«-at sem emlegettem.”