Egymilliárd forintot ad a kormány a Volt Fesztivál területének közműfejlesztésre

POLITIKA

Kilencszázkilencvenmillió forint támogatást kapott a központi költségvetésből a soproni önkormányzat állami és önkormányzati tulajdonban lévő területek közműfejlesztésére zenei fesztiválok és más városi rendezvények megtartásához a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározat szerint.

A kormány négy ingatlanra vonatkozóan adja a támogatást, amelyek a Sopron és Harka közötti területen helyezkednek el, a Lővér kemping szomszédságában. Ez az a terület, ahol a Volt Fesztivált is szokták tartani.

Volt Fesztivál
Fotó: Mohai Balázs

A határozat szerint a beruházás megvalósítását követően a soproni önkormányzat az állami tulajdonú területeket zenei fesztiválok és egyéb városi rendezvények megtartásához használhatja.

Ráadásul egy másik kormányhatározat szerint a Sopron rendezvényterületének kialakítására irányuló beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé is nyilvánította. Így például nem kell majd településképi véleményezési eljárás lefolytatni és településképi bejelentési eljárásnak sincs helye. (via MTI)