A Yahoo News értesülései szerint a magát demokratikus szocialistának valló, 78 éves vermonti szenátor, Bernie Sanders rövidesen bejelenti, hogy ő is elindul a 2020-as amerikai elnökválasztáson. Sanders az előzőn is indul, de végül a demokrata jelöltségért folytatott versenyben alulmaradt Hillary Clintonnal szemben, aki meg a választást bukta el a republikánus Donald Trumppal szemben.
Sanders messze nem esélytelen. Szinte minden felmérés szerint ő lenne z egyik legtámogatottabb demokrata jelölt, különösen magas a támogatottsága a fekete és a latino szavazók körében, és van olyan felmérés is, ami szerint jelenleg is Bernie Sanders a legnépszerűbb, választott posztot viselő politikus az Egyesült Államokban.
Az, hogy a demokrata párti előválasztáson Hillary Clinton le tudta győzni Sanderst, jórészt annak is köszönhető, hogy akkor a szenátor szinte kívülállóként indult, alig volt támogatója a Demokrata Párt felelős pozícióiban. Ez azonban mostanra gyökeresen megváltozott, ő és emberei több reformot is átvertek a párton, és Sanders támogatói is kifejezetten megerősödtek a demokraták közt. (Yahoo News)