Újabb romániai kisbusz szenvedett balesetet, mert a sofőr vezetés közben élőben közvetített

közlekedés

Élőben közvetítette egy balesettel végződött előzését az A3-as észak-erdélyi autópályán egy romániai kisbusz sofőrje – közölte a Mediafax hírügynökség.

A kisbusz hétfőn délelőtt külföldön dolgozó román vendégmunkásokat szállított Maros megyébe, és a Kolozsvár mellett elhaladó autópályán egy kamiont kezdett előzni, majd a menetirányokat elválasztó szalagkorlátnak csapódott, és felborult. A balesetben a sofőr és a kisbusz négy utasa megsérült.

Forrás

Tavaly májusban is vendégmunkásokat szállító Maros megyei kisbusz szenvedett balesetet Ceglédbercelnél, miközben a sofőr élőben közvetített, akkor 9 ember meghalt. Az a sofőr feltehetően azért nem vette észre a szembe közeledő teherautót, mert a telefonjára figyelt.

A ceglédberceli eset után a román belügyminisztérium és a rendőrség kampányt indított az okostelefonok vezetés közbeni használata ellen. A belügyminisztérium arra kérte a tömegközlekedési eszközökön utazókat, hogy szóljanak rá a buszok, trolik, villamosok vagy taxik vezetőire, ha azt látják, hogy vezetés közben használják a telefonjukat. Ha pedig a vezető a felszólítás után sem teszi félre a telefont, egyből jelentsék a segélyhívószámon. (MTI)