Szenteste törte be élettársa orrát a részeg férfi

bűnügy

2018. december 24-én, Karácsony szentestéjén törte be élettársa orrát egy kaposvári férfi. Az 55 éves vádlott aznap már délelőtt italozni kezdett, az ügyészség közleménye szerint a borozást délután is folytatta, estére "igencsak lerészegedett". Ekkor kötött bele a konyhában tartózkodó élettársába.

A veszekedés során egy alkalommal nagy erővel megütötte a nő orrát, ami nyomban vérezni is kezdett. A nő ekkor inkább bement a szobába, de a férfi oda is utána ment, és még egyszer arcon ütötte. A nő három hét alatt gyógyuló sérüléseket, köztük orrcsonttörést szenvedett.

Erre tekintettel az ügyészség 1 év, két évre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kezdeményezte, amit a bíróság büntetővégzéssel meg is tett. (Via Somogy Megyei Főügyészség)