Kanadai diplomaták egy csoportja beperelte a kanadai kormányt 28 millió kanadai dollárra, amiért állításuk szerint titokzatos betegséget kaptak a kubai kiküldetésük során, és ettől az állam nem védte őket meg.
A 14 ember között - akik a pert indították - diplomaták és családtagok is vannak, és konkrétan azt kifogásolják, hogy Ottawa túl későn figyelmeztette őket a veszélyre, és nem menekítette ki őket.
Tavaly több kanadai és amerikai diplomatát is visszahívtak Havannából, miután furcsa szédülésre és migrénre panaszkodtak.
A betegség oka máig ismeretlen, de többször is felmerült, hogy a diplomatákat valamiféle akusztikus támadás érhette, bár ezt Kanada nem látja bizonyítottnak (sőt, amerikai kutatók se).
Az érintett diplomaták most azt írták, a kormány elbagatellizálta a helyzetet, rejtegette az összegyűjtött információit és félrevezette az ügyben érintetteket.
„A feleségem már nem olyan, mint azelőtt” - mondta egy meg nem nevezett kanadai diplomata a CBS-nek. Kihagy a memóriája, fáj a feje, gond van a hallásával. A CBS szerint a diplomaták 2017 tavaszán kezdték tapasztalni a tüneteket a havannai nagykövetségen. Azóta több családot is visszahívtak, a helyükre azonban új embereket küldtek egészen 2018 tavaszáig, annak ellenére is, hogy az amerikai nagykövetség munkatársai hasonló megbetegedésekről számoltak be.
Az Egyesült Államok 2017 szeptemberében hívta vissza a nagykövetség működtetéséhez nem elengedhetetlen embereit, ott 21-en voltak érintve. Kanada múlt hónapban közölte, hogy megfelezik a nagykövetség létszámát.
A kormány a perrel kapcsolatban annyit mondott, hogy a diplomatáik egészsége és biztonsága elsődleges fontosságú. Kuba ismételten tagadta, hogy bármi köze lenne az ügyhöz. (BBC)
2016 óta legalább 21 amerikai diplomata vagy családtagja betegedett meg Havannában nagyon furcsa körülmények között.
Persze nem biztos.