Egyedi módszerrel növelné az ügyfelei számát és szorítaná vissza a szemetükkel csalókat a Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
A Vácért Lokálpatrióta Egyesület küldte el nekünk a cég hírlevelét, amiben röviden felvázolják a problémát: a szelektív hulladékgyűjtőkben sok a szemét, a vegyes kukákban pedig sok az olyan hulladék, amit szelektíven is lehetne gyűjteni (bár ott meg sok a szemét.)
Már itt is érzeni, hogy nem a megszokott hangnemben küzd a szelektívebb hulladékgyűjtésért a cég:
„A magas környezeti intelligenciával rendelkezők jobban odafigyelnek a helyes gyűjtésre, míg a kevésbé intelligens emberek kevésbé figyelnek a hulladék szétválogatására.”
Majd rátérnek a lényegre, a csalókra, akik ahelyett, hogy szerződnének a céggel, a szemetüket a szelektív gyűjtőszigetekre viszik. ( Azokról nem írnak, akik erdőben, használaton kívüli ipartelepen, védett lápban vagy csak az út szélén hagyják a szemetüket.) Az ő lebuktatásukra szólít fel a cég, de nemcsak szívességet kér, hanem fizet is a feljelentésért. Már amennyiben a csalóból ügyfél lesz:
„Közös érdek a csalók feljelentése. Ezért kérjük a lakosságot, hogy ha tudomásuk van olyanokról, akik nem veszik igénybe a hulladékszállítási közszolgáltatást, arról tegyenek bejelentést (…). Az a bejelentő, akiknek információi alapján új ügyfél kerül regisztrálásra 5.000 Ft jutalomban részesül. A bejelentő személyes adatait bizalmasan kezeljük.”
A hírlevél azzal zárul, hogy az illegális szemetelőket nem könnyű lebuktatni, ezért ha valaki az egyértelmű azonosításukhoz szükséges dokumentumot juttat el a céghez, az 20 ezer forint jutalmat kap.
Még a fokozottan védett természeti területet se kímélik a hulladékukat törvénytelenül lerakók.
Elképesztő módszerekkel küzdenek a szemét ellen Csepelen, Budapest nagy illegális lerakójában. Az önkormányzat 4 konténerben vitette el a lakók által a gyűjtögető bácsi lakásából kiganajozott szennyet.