Nicoló Zaniolo az olasz labdarúgás jelenlegi nagy ígérete: alig 19 évesen már az AS Roma meghatározó játékosa, 14 meccsen játszott idén a Serie A-ban, három gólt lőtt, a héten pedig kettőt rúgott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőben az FC Porto ellen is. Már Roberto Mancini is fontolgatja, hogy meghívja a válogatott keretébe.
Annyira fiatal még, hogy édesanyja instacelebnek számít Olaszországban, majdnem 200 ezren követik. Ebből, és a temérdek duckface-ből lett kicsit elege Nicolónak. A Corriere dello Sport szerint ezt kommentelte az egyik kép alá:
„Mit csücsörítesz így a száddal? 40 éves vagy!”
Zaniolo tavaly nyáron költözött Rómába, miután elhagyta Milánót és az Inter csapatát. Anyukája, saját elmondása szerint, nem először bosszantja fel, mióta a fővárosban laknak. Amikor először találkozhattak az AS Roma legendájával, Francesco Tottival, Francesca állítólag örömében sírva fakadt, Nicoló pedig elmondása rém kellemetlenül érezte magát emiatt. (Mirror)