400 millió forintnyi áfát csalt el egy bátonyterenyei építőmunkásokból álló csoport

bűnügy

Az ügyészség 16 ember ellen emelt vádat, akik a betonacél-kereskedelemben építettek ki fiktív cégláncolatot, és így csaltak el 400 millió forintnyi áfát - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn.

A közlemény szerint egy 43 éves férfi Bátonyterenyén és környékén kiépített egy cégláncolatot az általános forgalmi adó elkerülésére, amelyhez többek között építőipari munkákat végző embereket használt fel. A kiépült bűnszervezet az adót úgy csalta el, hogy a cégláncolatba úgynevezett "eltűnő kereskedőket" épített be, akik adóminimalizáló, valótlan tartalmú adóbevallásokkal eltűntették a betonacél áfáját.

A Fővárosi Főügyészség tizenhat emberrel szemben nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre, többükkel szemben bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége, egyes stróman ügyvezetők ellen közokirat-hamisítás bűntette miatt.

A költségvetést - bűnszervezetben és üzletszerűen - 50 millió forintot meghaladóan megkárosító cselekmény büntetési tétele húsz évig terjedő szabadságvesztés - írták. (MTI)