Kósa Lajos 83 éves, nyugdíjas óvónő édesanyja – akinek 800 millió járt volna az 1300 milliárdos mesés csengeri örökségből – egy éve azzal került a hírekbe, hogy jó időben vásárolt sertéstelepet, egyből nyert is 123 milliót telepfejlesztésre. Az akkor még miniszter Kósa erre azt mondta, édesanyja nem strómanja senkinek sem, a szülei a rendszerváltás után visszaigényelt 30 hektáron gazdálkodnak több mint 25 éve, és nem meglepő, hogy közben mezőgazdasági vállalkozásnak is tagjai lettek. Egyébként ez az a sertéstelep, ami BMW-ket lízingel. Idén már gabonatermesztő céget is alapított, és az agráriumban terjeszkedik a mezőgazdasági cég, két hete pedig a Méker Kft. egy Kaméleon Dizájn Kft. nevű céggel gyarapodott.
A hvg.hu most azt írja, egy évvel az után, hogy a Méker Kft. nyert a 123 milliós pályázaton, a cég vezetői úgy döntöttek, lemondanak a támogatásról. Az erről szóló levelet Szilágyi Gábor, a vállalat ügyvezetője küldte el a lapnak. A levelet a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága 2018. október 3-án küldte el a cégnek, egy nappal azután, hogy a cég jelezte: nem tart igényt a támogatásra.
A lap azt írja, a Méker 251 millió forintot szánt a sertéstelep korszerűsítésére, a pályázati szabály szerint ennek kb. felére, 123 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályáztak. A cég ezen kívül 1 darab pályázaton nyert a 2014-2020 közötti EU-s támogatásokat összefogó Széchenyi 2020 programban, védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának megőrzésére kaptak 3 milliót. Arról, hogy más forrás lesz-e a korszerűsítésre, a hvg.hu-nak a cég vezetője azt mondta: még nincs semmi ezzel kapcsolatban, sőt mivel sertéspestis pusztít, nagyon megfontolják, hogy lesz-e korszerűsítés.
Kapcsolódó hír: a kormány nemrég közölte, hogy kiveszi az Európai Bizottságnak leadandó végleges számlacsomagból a Tiborcz-féle Elios Zrt. számláit, így a beruházásokat a magyar adófizetők állják. (hvg.hu)
Erről szintén közjegyzői okirat készült, csak úgy, mint a kedden nyilvánosságra hozott 1300 milliárd forintról.
A miniszter nem kívánta megmagyarázni, hogy 82 éves nyugdíjas anyja hogyan vásárolta be magát egy sertéstelepre, ami rögtön nyert is 123 milliót telepfejlesztésre.
A két autó mellett egy olyan motort is, amivel a politikus tavaly begurult a velencei kihelyezett frakcióülésre.
Nem strómanja, nem strómanja senkinek sem.
Nyolcvan felett sem késő Mészáros Lőrincnek lenni.
Az EP Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának elnöke reagált arra, hogy a kormány kiveszi az Európai Bizottságnak leadandó végleges számlacsomagból a Tiborcz-féle cég számláit, így Brüsszelnek nincs több dolga a csalási üggyel.