Mégsem mutatják be a szuperhőssel cimboráló Jézusról szóló képregényt

FILM

A DC Comics azt tervezte, jövő hónapban mutatják be a Jézus Krisztusról szóló, Második eljövetel című képregényt, de a tiltakozások hatására visszakoztak. A képregény sztorija szerint Jézus visszatér a Földre, és összeáll egy szuperhőssel, hogy közösen mentsék meg a világot. A Második eljövetel ellen azonnal kampány indult, blaszfémiával vádolták az DC Comicsot, ami végül engedett a nyomásnak, így nagyon úgy tűnik, nem adják ki a sorozatot. 

A DC Comics az AFP-nek nem kívánta kommentálni a döntést, a szerző, Mark Russell korábban azt nyilatkozta a Syfy Wire-nak, hogy a többek közt a Superman, a Batman és a Wonderman jogaival rendelkező DC Comics arra kérte, hajtson végre komoly változtatásokat a sztoriban, amire ő nem volt hajlandó. Közben kampány szerveződött az istenkáromlónak tartott képregény ellen, 234 ezren írták alá a tiltakozó nyilatkozatot. 

Russell azt mondta, a DC Comics hajlandó lemondani a sztori jogairól, így azt tervezi, másik cégnél adja ki a Második eljövetelt.

Fotó: DC Comics

(AFP)