Az alkotmányos rend elleni terrorista összeesküvésben való részvétel gyanújával őrizetbe vették a Magyarországon menekültsátust kapott egykori macedón kormányfő, Nikola Gruevszki két volt miniszterét és egykori parlamenti házelnökét. A most már hivatalosan Észak-Macedóniának nevezett ország hatóságai szerint mindhárman aktívan segítették 2017 áprilisában, hogy Gruevszki hívei betörjenek a parlament épületébe, ahol aztán tettleg bántalmazták a jelenlegi kormányfőt.
A hatóságok a volt oktatási minisztert, Szpiro Risztovszkit, a volt közlekedési minisztert, Mile Janakieszkit és a volt házelnököt, Trajko Veljanoszkit vették őrizetbe. Utóbbit pár órán belül elengedték, mert jelenleg is parlamenti képviselő, így mentességet élvez.
Gruevszki hívei azután rohanták le a parlament épületét, hogy a választások után kisebbségbe került pártjukkal szemben a szociáldemokraták az albán kisebbség pártjával összefogva albán házelnököt választottak, ez pedig a nacionalistáknak elfogadhatatlan volt. A szociáldemokraták és az albán kisebbség kiegyezése volt a Gruevszki-kormány leváltásának feltétele - a 2017-es előrehozott választáson Gruevszki pártja kapta a legtöbb szavazatot, de nem szerzett többséget, és nacionalista ideológiája miatt nem tudott koalícióra lépni az albán kisebbséggel a szociáldemokraták ellen. (Via MTI)