Lefújták a debreceni bérlakásprogramot, mert nem találtak megfelelő szegényeket a környéken

politika

A debreceni közgyűlés csütörtöki ülésén Papp László polgármester polgármester kezdeményezte a Nagysándortelep és Vulkántelep városrészekre tervezett, 590 milliós rehabilitációs pályázat visszavonását. 

Orbán Viktor és Papp László, Debrecen polgármestere
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Bár a támogatási szerződés már tavaly július 10-én lépett hatályba lépett, de közben az önkormányzat rájött, hogy nem tudja teljesíteni a feltételeket. A pályázathoz ugyanis 30 darab szociális bérlakás kialakítását, illetve felújítását vállalta, amibe  szociális munka keretében egyéni fejlesztési tervvel érintett személyeket vagy családokat költöztettek volna. 

Csakhogy az indoklás szerint „az előkészítő szociális munka keretén belül felmért szegregációval és szegregációval veszélyeztetett területen élők között 5 lehetségesen kijelölhető család sincs, akik alkalmasak lennének a projektbe történő bevonásra”

A Magyar Államkincstár állásfoglalása szerint a költözésbe csak olyanok vonhatók be, akik a költözés időpontja előtt legalább 1 évvel életvitelszerűen a szegregációval veszélyeztetett területen éltek. Mivel ezek alapján nem tudták teljesíteni a feltételeket, a polgármester javasolta, hogy a pénzt inkább az egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztésére csoportosítsák át. 

A döntésről beszámoló Cívishír.hu ugyanakkor megjegyezte, hogy „a két városrész régebben a rossz hírű debreceni negyedek közé tartozott, de a 90-es évek végétől kezdve nagyon sok szegény családot »kilapátoltak« a városból az ingatlanfejlesztések. Az önkormányzat is igyekezett felvásárolni ingatlanokat olyanoktól, akiket nem szívesen láttak Debrecenben”. Hozzátették, hogy a pályázat lefújása nem azt jelenti, hogy ne lenne 30 rászoruló a két városrészben. (Cívishír/Mfor)