De van olyan bérlakás, ami a becsült ár alig 15 százalékáét vihető el.
Próbálnák letörni az elviselhetetlenül magas lakbéreket.
A Habitat szerint itt az ideje lakóparkok helyett megfizethető bérlakásokat építeni, de félő, hogy végül rózsadombi építkezésekre adják a közpénzeket.
Budapest az elmúlt évtizedek legnagyobb lakhatási programját indítaná be, kész terveik vannak.
Budapesttel ellentétben az osztrák főváros népessége robbanásszerűen nő, de a lakásárak mégsem szálltak el. Tudatosan átgondolt urbanisztikai elvek alapján történelmi léptékű fejlesztések folynak városszerte.
Most először tartottak lakossági fórumot Józsefvárosban azóta, hogy a kormány elfogadta az önkormányzati bérlakások kisajátításáról szóló törvényt. Pikó polgármester nagyon optimista, de a lakók aggódnak és dühösek – nemcsak a kormányra, az önkormányzatra is.
A Deutsche Welle riportja lakhatási válságról és választási ígéretekről.
Ezt leginkább ellenzéki polgármesterek kérték a kormánytól.
A jelenlegi válsághelyzetben morálisan igazolhatatlan az utcára tenni a bérlőket - indokolták a döntést.
Hajléktalan emberekkel, pszichés betegekkel, alkoholfüggőkkel foglalkoznak, és annyira keveset keresnek, hogy maguk is segítségre szorulnak. Néhányan most olcsóbb lakásba költözhettek.
Összefogtak a józsefvárosi önkormányzati lakások bérlői, és jobb elbánást, méltóbb körülményeket követelnek. Tíz fotó a mindennapjaik nehézségeiről.
Szerinte ez felfoghatatlan. Bérlakásépítést, lakhatási támogatást, felújításokat sürgetett, de az önkormányzatoknak szűk a mozgásterük.
Mit tett a főváros vezetése két év alatt az emberibb lakhatási viszonyokért? Mit ér a készülő lakásügynökség, és miért tört bele Karácsony bicskája az Airbnb-kérdésbe?
Karácsony Gergely azt szeretné, hogy Budapest olyan város legyen, amely a legvédtelenebb lakóit sem lenézi és bünteti, hanem segít nekik a talpra állásban.
Amit nem sikerült pénzért eladni, az a Máltai Szeretetszolgálathoz és a reformátusokhoz kerül. Alakulhatott volna másképp, de akár jó is kisülhet ebből.