Megsúgta a kormány a Magyar Nemzetnek, hogy egyelőre nem paterolják ki a fapados járatokat Ferihegyről

közlekedés

A kormánylap kormányzati forrásai szerint nincs napirenden a fapadosok átirányítása a vidéki repülőterekre. A Magyar Nemzetnek egyébként Flesch Tamás, Magyar Nemzettel a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke is arról beszélt, hogy a turizmusszakma nem örülne, ha a fapados repülőgépeket kitelepítenék a fővárosból.

A fapados járatok áthelyezését egyébként a kampányába belekezdő Tarlós István főpolgármester vetette fel, mert ő is csökkenteni szeretné a Liszt Ferenc repülőtér növekvő zajterhelését.

Fotó: Horst Galuschka/dpa Picture-Alliance/AFP

Flesch szerint a fapados gépekkel történő utazás nem azt jelenti, hogy az olcsóbb járatokkal csak a szűkebb pénztárcájú, hátizsákos kocsmaturisták érkeznek Budapestre, hanem például az olyan 50-es, 60-as, tehetősebb utazók is, akik szeretnek költekezni a felkeresett városban, és 120 euróért még hajlandók elutazni oda, azonban egy hagyományos légitársasággal, többszörös árért már nem. Hozzátette, hogy a turizmus nagyon kiszolgáltatott a légi közlekedésnek, mivel a turisták nagy része repülővel utazik. A fapadosok kitelepítése a fővárosból elriaszthatja azokat a légitársaságokat is, amelyek közvetlen járatban gondolkodnak Budapesttel, a befektetőknek ez nem lenne jó üzenet az elkövetkező évekre.