Legalább 44 hónapot kell börtönben töltenie George Pell bíborosnak. Az ausztrál katolikus főpap a bíróság ítélete szerint 1996-ban zaklatott szexuálisan két 13 éves kóristafiút. A most 77 éves Pellt, aki egykor a Vatikán kincstárnoka is volt, összesen hat év börtönre ítélte a bíróság, de három év nyolc hónapnyi büntetés letöltése után feltételesen szabadulhat.
Pellt már februárban öt vádpontban bűnösnek mondta ki a bíróság, most csak a büntetését szabta ki Peter Kidd bíró, aki arra is emlékeztette az elítéltet, hogy korára tekintettel büntetése akár életfogytiglani is lehet. "Az, hogy ennyi idősen és ilyen körülmények között kell börtönbe vonulnia, szörnyű helyzet lehet önnek" - mondta.
Kidd ítélete indoklásában kitért az áldozatokra is, akiknek Pell szerinte "komoly és tartós károkat" okozott. Kidd azt is kiemelte, hogy Pell két áldozata, akiket csak "J" és "R" néven említett, a zaklatás alatt "sírt és szipogott". "Nézeteim szerint a sekrestyében történt első incidens szégyentelen és erőszakos szexuális támadás volt. Mindkét áldozata láthatóan és hallhatóan szenvedett a támadás alatt" - mondta. A vád szerint Pell egyik áldozatával erőszakosan közösült is.
Kidd bíró emellett azt is kiemelte, hogy Pell tudatosan cselekedett. "Nyilvánvalóan biztos volt abban, hogy áldozatai nem fognak panaszkodni" - mondta, "lélegzetelállítóan arrogánsnak" nevezve a főpap viselkedését, aki szerinte hatalmával is visszaélt, hiszen a kóristafiúk tulajdonképpen alárendeltjei voltak, és vágyták a főpap elismerését. (Via The Guardian)