Áldozatai közül négyen is 14 évnél fiatalabbak voltak.
Az ügyészség 8 év letöltendő börtönt kért R. Gáborra.
A varsói kormánynak valószínűleg nem tetszett a műsor, ami szerint II. János Pál még krakkói bíborosként segített pedofil papok ügyeit eltussolni.
A pap arról is beszélt, hogy már nem gyógyszerfüggő, és szerinte kiutálták a gyülekezetből.
A Francia Katolikus Püspöki Konferencia elnöke azután beszélt erről, hogy nemrég egy jelentésből kiderült, az elmúlt hetven évben 2900 és 3200 között lehetett a pedofil bűnöket elkövetők száma a francia katolikus egyházban.
A botrány miatt apostoli kormányzót nevezett ki a nyugat-lengyelországi, Kalisz központú egyházmegye élére.
Az áldozatokat az általa vezetett cserkészszövetségből választotta ki.
George Pell az ítélet szerint 1996-ban erőszakolt meg egy 13 éves kóristafiút és zaklatott egy másikat. Nála magasabb rangú katolikus papot még nem ítéltek börtönre pedofíliáért.
A pápa szerint az egyház nem hallotta meg az áldozatok segélykiáltásait.
Általuk kitalált kézjelek utaltak a péniszre, ánuszra, maszturbálásra és hasonlókra, a gyerekek így el sem tudták mesélni másoknak, miket művelnek velük.
A támadót még keresik.
Volt, akit arany kereszttel jelöltek meg a pedofil papok.
Pedig jogerősen még el sem ítélték.
Philippe Barbarint azzal vádolják, hogy tudomása volt molesztálásokról, de nem fordult a hatóságokhoz.
1995-ben, 2007-ben és a múlt héten is pedofilvádak miatt tartóztatták le. Az első büntetését segített enyhíteni az egyház.