Janez Jansa volt szlovén miniszterelnök vezette jobboldali, bevándorlásellenes Szlovén Demokrata Párt (SDS) elhagyja az Európai Néppártot (EPP), és külön szövetséget alakít Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, ha a Fideszt kizárják az Néppártból, közölte a Demokracija nevű szlovén hetilapban Branko Grims, az SDS egyik vezető tisztségviselője.
„Nem fecsérelhetünk egy percet sem egy olyan csoportra, amely kiutasítja vagy kilöki Orbánt a soraiból” - hangsúlyozta Grims a lapnak. Hozzátetette, hogy egy ilyen forgatókönyv esetén az SDS egy új politikai csoportosulást keres majd magának Orbán Viktorral a visegrádi négyek keretében.
„A visegrádi csoportnak saját nézetei vannak, és úgy vélem, ezek a nézetek az egyedüli egészséges alapjai az Európai Unió (EU) hosszú távú jövőjének” - mondta Grims.
Branko Grims úgy látja, hogy a Néppárton belül működő baloldali erők ki akarnak zárni, de legalábbis kiszorítani pártcsaládon belül mindent, ami jobboldali, hogy aztán egy ilyen Néppártot csatlakoztassanak a baloldali blokkhoz, élén a szocialistákkal.
A SDS egyébként Orbán Viktor egyik legszorosabb szövetségesének számít, még a párt kampányrendezvényein is felszólalt. Az utóbbi években pedig Habony Árpádhoz köthető, magyar üzletemberek kezdtek komoly pénzeket kezdtek önteni a jobboldali szlovén médiába. Az egyikük Schatz Péter, a Ripost nevű kormányzati bulvárlap korábbi tulajdonosa.
Az EPP szlovén tagpártjai közül a parlamenten kívüli Szlovén Néppárt (SLS) is ellenzi a Fidesz kizárását, a valamivel liberálisabb Új Szlovénia (NSi) azonban a Fidesz-tagság felfüggesztését támogatja.
Az Európai Néppárt tizenkét tagpártja kilenc országból kezdeményezte hivatalosan a Fidesz kizárását vagy tagságának felfüggesztését. Az ügy az Európai Néppárt március 20-i ülésén, az Európai Tanács kétnapos csúcstalálkozójának előestéjén kerülhet terítékre.
Orbán Viktor a múlt héten arról beszélt, hogy ha kizárják a Fideszt a Néppártból, akkor először a lengyel Jog és Igazságossággal kezd tárgyalni egy új szövetség létrehozásáról. (via MTI)
Az eddig ismert bevásárlásokon túl még 800 ezer eurót toltak be az SDS nevű pártot éltető lapokba és reklámcégbe, idén áprilisban. Felmerült a tiltott kampányfinanszírozás vádja is.
A miniszterelnök a Kossuth Rádióban tervezgetett hangosan.