Májusban lesznek választások Dél-Afrikában, és alighanem erre készülve Cyril Ramaphosa államfő úgy döntött, hasonlóan emberek sokaságához, vonattal megy munkába.
Az út azonban váratlanul rosszul sült el: a 45 perces utazás ugyanis több mint négy órán át tartott. Ramaphosa elfogadhatatlannak nevezte a helyzetet a célba érkezése után, és megfenyegette az állami vasútvonal elnökét, hogy cselekedjen, különben repülni fog a helyéről.
A BBC dél-afrikai tudósítója arról is írt, hogy a vonatok kiszámíthatatlan közlekedése több millió helyi életét teszi pokollá, van, aki már a munkáját is elveszítette a rendszeresen késő vonatok miatt, és olyan is előfordult már, hogy elégedetlen utasok felgyújtottak egy vesztegelő szerelvényt.
A mostani késésre azért került sor, mert az elnököt szállító vonat előtt haladó vonat elakadt, miután a mozdonyvezetőt megdobták egy kővel. Az elnök is kitért arra, hogy a vasúti infrastruktúrát rendszeresen támadják meg bűnözők.