Bárányhimlővel került kórházba az olasz politikus, miután kritizálta az oltásokat kötelezővé tévő jogszabályt

külföld

Massimiliano Fedriga, az olaszországi Friuli-Venezia Giulia régió elnöke és a jobboldali populista Északi Liga párt tagja 2017-ben az Lorenzin-rendeletnek nevezett jogszabály ellen érvelt. Ez a rendelet tette kötelezővé a gyerekeknek az oltást, az oltatlan gyerekek iskolába íratását ugyanis megtiltotta, és komoly bírságot szabott ki a szülőkre, akik nem gondoskodtak a gyerekeik oltásáról.

Fedriga azt mondta akkor, ő maga ugyan beoltja a gyerekeit, de nem ért egyet azzal, hogy ezt minden emberre ráerőlteti az olasz kormány, és szerinte ez messze nem a legjobb módszer az oltásellenes mozgalom leszerelésére.

Massimiliano Fediga egy tüntetésen
Fotó: Andrea Ronchini/NurPhoto

A héten Fedriga bárányhimlővel került kórházba, és a Twitteren néhányan el is kezdték cikizni a politikust, hogy talán nem kellett volna oltásellenesnek lenni. A férfi erre azzal vágott vissza, hogy ő sosem volt oltásellenes, csak a Lorenzin-rendeletnek nem volt híve. Egy neves olasz mikrobiológus pedig azt írta a Twitterre, hogy Fedriga ügye legalább felhívja a figyelmet a felnőttkori oltások kérdésére, hiszen a politikus is azért lett most bárányhimlős, mert gyerekkorában nem kapott oltást a betegség ellen. Ma azonban felnőttként is bármi kérheti a vakcinát, és ha Fedriga kérte volna, elkerülhető lett volna ez az egész. (Daily Mail)