Az oltásszkeptikus egészségügyi miniszter szerint a bizottságban számos összeférhetetlenség volt.
Az USA egészségügyi minisztere nem hiszi, hogy a mikroszkopikus kórokozók, amik például a szennyvízben is vannak, betegségeket okoznának.
Egy republikánus szenátor nemmel szavazott.
Keddig több mint húsz oltatlan gyermek és két felnőtt fertőződött meg.
Toroczkai László egy rakás szélsőjobbos szervezettel közösen demonstrált a Turul-szobornál, amely Kovács Gergely megválasztásával újra az emlékezetpolitikai viták középpontjába került. A pártelnök Dante pokla alapján elemezte a magyar politikai életet.
Azt terjesztették ázsiai országokban, hogy a Sinovac-oltás nem jó.
A Mi Hazánk nagyjából kétezer fővel vonult el a külügytől az egészségügyi államtitkárságig, ahol az Egészségügyi Világszervezet globális diktatúrájával, vakcinákkal és vendégmunkásokkal borzolták a kedélyeket.
Korábban a bíróságnak azt mondta, adott be K-vitamint a gyereknek, miután nem volt biztos benne, hogy a szülők adtak neki. Azonban nem először hazudna, korábban majdnem 3 évre tiltották el praxisától.
Semmit nem tudni arról, miért állt le a fiatal sportoló szíve, de ez úgy tűnik, nem számít Musknak.
Musk szerint a Rogan műsorát és az oltásellenes Kennedyt kritizáló virológus egyszerűen csak „fél a nyilvános vitától, mert tudja, hogy téved”.
Tik titokban tiktokoztok? A kis zöld alzás kretén lesz a kormányszóvivő, ha egyszer a kínai szoft póver rálép Winklerék macskájára. Tátrait a pártba, Nagy Ferót a kormányba! Vasárnap még csak az előfizetők hallják, keddtől mindenki.
Ezekben a csoportokban a vakcina/oltás szavak helyett rendre a répa emojit használják.
Az USA fővárosa körül akarnak autózni, amíg el nem törlik a járványügyi korlátozásokat.
Egy friss kutatásból az is kiderül, hogy a beoltottak sokkal jobban haragszanak az oltatlanokra, mint fordítva.
A képviselőházat is lezárták a rendőrségi intézkedés miatt. Épp arról vitatkoztak volna, hogy Trudeau bevezethette volna-e a szükségállapotot, hogy felszámolja a tüntetést, vagy sem.