Csütörtökön tüntetnek az MTA kutatóhálózatának leváltása ellen

TUDOMÁNY

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma csütörtökön 14 órától tüntetést szervez a Magyar Tudományos Akadémia épülete elé a Széchenyi térre, hogy megmutassák „az ülésező elnökségnek, hogy az Akadémia nem pusztán tégla és habarcs”.

Fotó: botost/444.hu

Azt írják: „Találkozzunk az MTA székháza előtt, majd a Lánchídon átvonulva tudassuk a miniszterrel, hogy minket nem lehet zsarolással megfélemlíteni.”

Mint írják, „Palkovics miniszter azzal zsarolta meg a Magyar Tudományos Akadémia vezetőségét, hogy erővel veszi el a kutatóhálózatát, ha arról nem mond le önként”, és szerintük ez az eljárás „méltatlan, a megfogalmazott diktátum pedig elfogadhatatlan”.

A résztvevőket biztatják, hogy hagyják otthon a pártjelvényeket, pártzászlókat és pirotechnikai eszközöket, a politikai pártok is csak magánszemélyként menjenek ki tüntetni.