A CDU elnöke csak felfüggesztené a Fidesz néppárti tagságát

POLITIKA

Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke szerdán a Fidesz néppárti tagságának felfüggesztését javasolta. Szerinte ez jó opció lenne, amíg újra nem építik a bizalmat Orbán Viktorral.  Ezért szerinte járható út lenne Manfred Weber, az EPP európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltjének azon javaslata, hogy az alapokmánynak megfelelően függesszék fel a Fidesz tagságát az EPP-ben.

Ugyanakkor úgy látja, hogy Orbán megtette az első lépéseket, amik azt mutatják, hogy van értelme folytatni a párbeszédet. De hozzátette, hogy a lépések nem elégségesek ahhoz, hogy teljes mértékben eloszlassák „a bennem is meglévő kétségeket azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz osztja-e az EPP felfogását a közös értékekről, és hogy lehetséges-e a bizalmon alapuló együttműködés a jövőben”.

Annegret Kramp-Karrenbauer
Fotó: ABDULHAMID HOSBAS/Anadolu Agency

A CDU az Európai Néppárt legnagyobb pártja, a Fidesz tagságáról szóló kérdésben 19 szavazatuk van. Testvérpártjuknak, a bajor CSU-nak pedig 7 darab. 

Jean-Claude Juncker a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak elmondta, hogy a Fidesz eltávolodott a kereszténydemokrata alapértékektől, ezért már két éve javasolja, hogy zárják ki az EPP-ből. 

Az EPP politikai közgyűlése szerdai brüsszeli ülésén tárgyal a Fidesz kizárására irányuló indítványokról. Az elnökség a pártcsalád alapokmánya 9. pontja értelmében javaslatot tehet a Fidesz kizárására vagy tagságának felfüggesztésére. (Reuters/MTI)