Orbán Viktor szerda este hatalmas erőfeszítéssel hajlította a valóságot a brüsszeli sajtótájékoztatóján, miután az Európai Néppárt úgy döntött, felfüggeszti a Fideszt. Olyannyira belemelegedett, hogy azt mondta: „Mi sosem folytattunk semmilyen kampányt Juncker ellen.” A hallgatóság egy része erre kiröhögte:
Egyébként Orbán – annak ellenére, hogy korábban Szijjártó Péter külügyminiszter is beismerte, a kormány választási kampányt folytatott a junckerező plakátokkal – azt is tagadta, hogy a junckerezős/sorosozós plakátok kampányplakátok lettek volna, azt mondta, ezek tájékoztató plakátok. Ezekről van szó:
Az Index videóján hallatszik, hogy valaki beüvölti Orbánnak, hogy liar, azaz hazug, amire Orbán csak odaintett, hogy „egy pillanat”.
Orbán utólag azt mondta, hogy maguk javasolták a felfüggesztésüket. A megszavazott határozatban viszont az áll, hogy néppártiak erősen kételkednek abban, hogy a Fidesz a közös értékeknek megfelelően politizál. Manfred Weber jött ki a legjobban ebből a napból.
190 igen, 3 nem szavazat mellett döntöttek így.
A BBC-nek adott interjú elején szólta el magát, szembesítették is azzal, hogy a sorosozós-junckerezős plakátokat hivatalosan kormányzati tájékoztatásként kezelik.