Egymilliárd dollárt különített el Trump határfalára saját költségvetéséből a Pentagon

külföld

Patrick Shanahan, aki Jim Mattis lemondása óta ügyvivőként vezeti az amerikai védelmi minisztériumot, bejelentette, hogy egymilliárd dollárt különít el minisztériuma költségvetéséből Donald Trump elnök határfalára.

Shanahan hétfőn írt levelet Kirstjen Nielsen belbiztonsági miniszternek, ebben tájékoztatta róla, hogy a hadsereg kész biztosítani az anyagiakat a határfal felépítéséhez. A belbiztonsági minisztérium februárban fordult a hadsereghez, anyagi támogatást kérve utak, világítás és kerítés építéséhez a tervezett határfal mentén kijelölt 11 területen.

Shanahan az előterjesztett projektek közül háromra ajánlott fel legfeljebb egymilliárd dollárt. Ebből a texasi El Paso és az arizonai Yuma között építhetnének ki majd száz kilométer hosszú, hat méter magas kerítést. Shanahan kedden ismertetheti tervét a képviselőház fegyveres erőkért felelős bizottsága előtt.

Ugyanaznap szavazhat a képviselőház arról, hogy felülírják-e Trump vétóját, amivel megakadályozta a korábban kihirdetett nemzeti vészhelyzetet eltörlő törvény hatályba lépését. A képviselőház és a szenátus ugyanis külön törvényt hozott arról, hogy Trump oktalanul minősítette nemzeti katasztrófának a mexikói határ térségét - ezzel a deklarációval az elnök saját hatáskörben dönthetett volna a határfal finanszírozásáról. (Via Buzzfeed)