„Az MTA kutatóintézet-hálózata Európában a legjobbak közé tartozik. A hálózat teljesítménye kiváló, és számos olyan alkotóműhellyel rendelkezik, amelyek a világ élvonalába tartoznak, és nemzeti kincsnek tekinthetők. A kutatóhálózat gyökeres átalakítására nincs szükség, de – mint minden nagy rendszeren – ezen is lehet fejleszteni, például a fiatal kutatók intenzívebb bevonásával. Ezek a legfontosabb megállapításai annak a szakmai teljesítményértékelésnek, amelyet az Akadémia az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére végeztetett el, az MTA és az ITM által felkért hazai és nemzetközi szakértők bevonásával, nemzetközi standardok figyelembe vételével” - írja az MTA közleménye.
Az értékelés irányítására már 2018 végén létrejött egy testület, az MTA és az ITM 7-7 delegáltjából álló MTA Kutatóhálózati Tudományos Elnöki Testület, ez határozta meg a kutatóintézetek vizsgálatának szempontjait. Ezek a következők:
Az értékelés januárban kezdődött, és március 31-i határidőt tűztek ki a befejezésére. Az értékelés eredményeiről részletesen az MTA honlapján lehet olvasni.