Magyarország elfogadhatatlannak tekinti Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kitiltását Ukrajnából, ezért Ukrajna budapesti nagykövetét hétfőre berendelték a Külügyminisztériumba – közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.
A tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár közölte: már a sokadik elfogadhatatlan magyarellenes lépésnek tekintik, hogy Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét szombaton nem engedték be Ukrajnába.
Kelemen Hunor közölte: 1,5 évre kitiltották Ukrajnából, ezt úgy tudta meg, hogy nem engedték be az országba.
Az RMDSZ elnöke Ungvárra szeretett volna eljutni a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megalapításának 30. évfordulójára. Amint leírta, az ukrán határon egy órás várakozás és ellenőrzés után közölték vele, hogy nem léphet be Ukrajnába. Magyarázatot nem adtak a belépése megtagadására.
Kelemen Hunor az MTI-nek telefonon elmondta: román diplomata útlevéllel a Záhony–Csap-határátkelőn szeretett volna belépni Ukrajnába, de közölték vele, hogy a két társa folytathatja az utat, neki vissza kell fordulnia.
Kelemen Hunor azonnal tájékoztatta Románia külügyminiszterét a történtekről, hétfőn pedig panasszal fordul a bukaresti ukrán nagykövetséghez, és magyarázatot kér a történtekre. (MTI)