Egy meg nem nevezett német pár a bajor Holzkirchen településről már évek óta perli a szomszédját, amiért a szomszéd tehenei folyamatosan az ablakuk alatt kolompolnak, és ez zavarja őket. Például azért, mert éjszaka is kolompolnak és nem tudnak tőlük aludni, de zavarják őket az állatok körül rajzó rovarok és a tehenek szaga is.
Pereltek, de pórul jártak, a bíró ugyanis nem találta elég meggyőzőnek a bizonyítékaikat. Pedig becsatoltak egy hangfelvételt is, amelyet elvileg a hálószobájukban csináltak, és 70 decibellel hallatszódik rajta a kolompolás.
A tehéntartó szomszéd, Regina Killer a Süddeutsche Zeitungnak azt mondta, hogy a tehénkolompolás a hagyományok részét képzi, és ha ez így megy tovább, az Bajorország végét fogja jelenteni. Killer szerint a kolompokra a tehenek nyakában azért van szükség, hogy ha az állatok megszöknek, akkor tudják, merre vannak, még éjszaka is. Korábban már kötöttek egy olyan egyezséget a szomszéddal, hogy a tehenek nem közelíthetik meg 20 méternél jobban a szomszéd telkét.
A párnak azonban ez nem volt megfelelő, ezért pereltek, és most is azt mondják, hogy fellebbezni fognak.
A holzkircheni polgármester is megszólalt az ügyben, azt mondta, a legeltetés fontos helyi tevékenység, és fontos része a mezőgazdaságuknak. (BBC)