Mahmúd Ahmedinezsád 2005 és 2013 között volt Irán elnöke, és keményvonalasnak számított az eleve teokratikus köztársaság politikai elitjén belül is. A 2009-es választás után például rengeteg embert csuktak le és vertek meg a rendőrei, amikor óriási tüntetések kezdődtek a csalások miatt. Ő volt az a politikus, aki szerint a holokausztot a zsidók csak azért találták ki, hogy Izraelt megalapíthassák, az AIDS-ről pedig azt mondta, hogy a nyugati titkosszolgálatok terjesztették el.
Ahmedinezsád ugyan már hat éve nyugdíjba vonult, de a Twitteren igen aktív. Vasárnap arról írt, hogy most értesült Nipsey Hussle két héttel ezelőtti meggyilkolásáról, és az alkalomból rögtön küldött is egy Tupac Shakur idézetet a világnak:
Síita digiri rendőrállam, YO