A pedagógusok pályaalkalmassági vizsgálatának felülvizsgálatát követelik a tanárképző központok és a hallgatói önkormányzatok, írja a Magyar Nemzet. Véleményük szerint ugyanis jelenlegi formájában a pályaalkalmassági vizsgálat szinte biztosan alkalmatlan arra, hogy kiszűrjék vele a pedagóguspályára alkalmatlanokat.
Legalábbis az elmúlt hat évben a statisztikák szerint mindössze 83 ember bukott el ilyen vizsgálatokon, az ez idő alatt pedagógusnak jelentkezők kevesebb, mint egy százaléka. Antalné Szabó Ágnes, az ELTE Tanárképző Központ főigazgatója szerint "a költséges és rendkívül alacsony hatásfokú" vizsgálatokkal kapcsolatban az osztatlan tanárképzésben közreműködő karok és központok, valamint a hallgatói önkormányzatok is egyöntetű kritikát fogalmaztak meg.
Szerinte olyan eljárásrendekre van szükség, amelyek az intézményi javaslat alapján az alkalmatlannak minősülő hallgatók független szakértői vizsgálatát támogatják, és lehetővé teszik a más pályára való átirányításukat, a már elvégzett tanulmányok további hasznosítását, írja a Magyar Nemzet.
A budapesti véleményt a Szegedi Tudományegyetem szakemberei is osztják. "Nagyon nehéz megállapítani egy felvételi előtt álló 18 éves fiatalról, hogy igazán elhivatott pedagógus lesz-e belőle" - mondta az egyetem tanárképző központjának főigazgatója, Forgács Tamás, aki szerint az se feltétlenül biztos, hogy a képzés elején, 18 éves hallgatókon végzett vizsgálat eredményei egyáltalán relevánsak-e egy már diplomás, 23 éves emberre.