Egy 40 éves férfi beperelte a szüleit, mert kidobták a pornógyűjteményt

külföld

Az AP hírügynökség jelentése szerint egy Indiana államban élő férfi beperelte a szüleit, mivel kidobták terebélyes pornógyűjteményét. A férfi saját becslése szerint a gyűjteménye 29 ezer dollárt, azaz átszámítva több mint 8 millió forintot ért.

A 40 éves férfi múlt héten adta be a keresetét Michigan szövetségi bíróságán. Mint kiderült, 2016-ban, válása után költözött vissza a szüleihez, és tíz hónapot élt velük. Amikor újra elköltözött, átszállíttatta dolgait új otthonába, de 12 doboznyi pornógyűjteménye, melyben filmek és magazinok is voltak, nem érkezett meg. Mint szülei bevallották, kidobták a tartalmát a dobozoknak. A periratokban szerepel egy email is csatolva a férfi apjától, melyben azt írja fiának, hogy szívességet tettem neked, hogy kidobtak ezeket a dolgokat.

A férfi előbb rendőrségi feljelentést tett, de az ügyészség nem volt hajlandó vádat emelni a szülők ellen. Ezután jött a polgári peres eljárás, melyben a férfi a kár háromszorosát, 87 ezer dollárt szeretne bevasalni a szülein.

A címlapi kép csak illusztráció, Mark Ralston/AFP munkája.