Lezsák Sándornak még 2016-ban sikerült elintéznie, hogy a Budai Vigadóból kiköltöztetett Nemzeti Művelődési Intézet új székháza a lakitelki népfőiskolája mellett épülhessen fel, és az intézményt szintén az ő alapítványa működteti majd. Amikor januárban ott jártunk, már nagyban zajlott az építkezés,
egy szerdán megjelent kormányhatározat pedig 1,6 milliárdos költségvetési többletforrást biztosít a beruházáshoz.
Ebből idén 1,5 milliárdon utalnak át, 2020-ban pedig a maradék 100 milliót.
A közművelödésért felelős intézményt a kormány előbb megszüntette, majd feladait kiszervezte a súlyos közpénzmilliárdokból hízlalt Lakiteleki Népfőiskolára.
A kormány Lezsák Sándor összes tervére rábólintott, hogy állami pénzből építhessen turistaközpontot Lakitelek külterületén. A parlamenti alelnök személyesen vezetett körbe minket a birodalmában.