Minden nap egy szelet szalonna az orvost közel hozza

egészség

A vörös húsok és a feldolgozott húsipari termékek már egészen csekély mennyiségben fogyasztva is növelik a gyomorrák kockázatát, állapították meg friss tanulmányukban az Oxfordi Egyetem kutatói. A Cancer Research UK támogatásával félmillió brit adatait dolgozták fel az elmúlt hat évből, ezek alapján arra jutottak, hogy

ha valaki reggelire nem egy, hanem három vékony szelet szalonnát süt ki és fogyaszt el, annak csupán ettől 20 százalékkal nő az esélye a gyomorrákra;
a napi legalább 21 gramm vörös vagy feldolgozott húst fogyasztók körében tízezer emberre 40 gyomorrákos megbetegedés jut;
a napi legalább 76 gramm ilyen húst fogyasztók körében tízezer emberre már 48 gyomorrákos megbetegedés jut.

Hogy kontextusba helyezzük a dolgot, 76 gramm az egy fél hamburger, a kisebb fajta hamburgerből.

A kutatók mindezek alapján arra jutottak, hogy ha mind lemondanánk a vörös húsok fogyasztásáról, azzal a jelenleg évi közel 42 ezer gyomorrákos megbetegedés húsz százaléka, 5400 eset lenne megelőzhető. (Via BBC)