Egy utas karjai között halt meg egy csecsemő egy Kuala Lumpur-i repülőn

külföld

Meghalt egy kéthónapos csecsemő egy utas karjaiban egy Kuala Lumpurból Perth-be tartó repülőgépen. A gyerek az AirAsia járatán utazott a szaúd-arábiai szüleivel.

Az esetről egy perth-i nő, Nadia Parenzee számolt be, neki adták oda egyik pillanatról a másikra a gyereket.

Éppen csak lehunyta a szemét, hogy aludjon egy kicsit, amikor az egyik légiutaskísérő megérintette a vállát, és a segítségét kérte - írta a Facebookon. Az egyik baba a felszállás óta sírt és nyugtalan volt. A szülei pedig azt akarták, hogy valaki fogja meg. Parenzee szerint a szülőknek kétségbeesés volt a szemében, amikor odaadták neki a babát. Amikor a nő a kezébe vette, elmormolt egy imát, mert rögtön látta, hogy valami nincs rendben. A kicsi lélelgzett még egyet, aztán többet már nem. Parenzee orvosért kiáltott. Két és fél órán keresztül próbálták újraéleszteni a csecsemőt, sikertelenül.

A légitársaság szóvivője szerint a repülőtéren már rendőrök és mentők várták a landoló gépet. Részvétét nyilvánította a gyerek családjának. Az ügyben rendőrségi nyomozás indult. (Guardian)