Milliárdoscsemeték és felszolgálók is vannak a Srí Lanka-i támadás áldozatai között

külföld

290 ember halt meg, amikor robbantásos merényletek sorozatát követték el Srí Lankán luxushotelek és templomok ellen. Összesen nyolc támadás történt, hatot a fővárosban, Colombóban követtek el: négy luxusszállodában, valamint a Szent Antal katolikus templomban, illetve egy eddig meg nem határozott épületben. A két vidéki robbantást a fővárostól 30 kilométerrel északra lévő Negombo város katolikus Szent Sebestyén-templomában, illetve a 250 kilométerrel keletre lévő Batticsaola város evangéliumi keresztény templomában hajtották végre.

Az áldozatok többsége helyi, de meghalt minimum 36 külföldi is. A BBC megpróbált arcot adni az áldozatoknak, és a híradások alapján nagyjából beazonosítani őket.

A támadásokban meghalt egy Srí Lanka-i híresség, a sztárséf Shantha Mayadunne. A lánya posztolt egy képet a Facebookra, ahogy a Shangri-La Colombó hotelben reggeliznek a családdal. A hotelt nem sokkal később rázta meg az egyik robbanás. A család később bejelentette, hogy mind Shantha, mind a lánya meghalt a robbanás következtében.

Forrás

“Nincsenek szavak a fájdalomra” - írta a család a Facebookra.

A robbantások során a szállodák több alkalmazottja is életét veszítette. A Cinnamon Grand Hotel egyik éttermében négyen haltak meg a személyzet tagjai közül. A szálloda szóvivője szerint rengetegen voltak az étteremben, ahol épp büféreggelit szolgáltak fel. A Shangri-La Hotel-ben hárman sérültek meg halálosan a személyzet tagjai közül.

A dán milliárdos, Anders Holch Povlsen három gyereke halt meg a támadások során. Povlsen az ASOS üzletlánc egyik tulajdonosa. A társaság szóvivője megerősítette a gyerekek halálát, de több részletet nem közöltek. Az egyik gyerek négy napja még az Instára posztolt képet Srí Lankáról.

Egy 58 éves indiai nő, Rasina, rokonokat látogatni érkezett a Srí Lanka-i fővárosba. Már éppen hazafelé indult, kis is jelentkezett a hotelből, amikor felrobbant a bomba. 

"Pár órán múlott az élete" - mondta az indiai sajtónak a bátyja.

A támadások során két török nemzetiségi személy is meghalt, egyikük a mérnök végzettségű Serhan Selcuk Narici. Ő 2017-ben költözött az országba, és az Egyesült Államok helyi nagykövetségének épületében volt épp munkája. “Az utolsó üzenetét a WhatsApp-on küldte nekem reggel 5-kor, azt, hogy jó reggelt” - mondta az apja. A másik török férfi szintén mérnök volt.

Gyászoló családtag Sír Lankán
Fotó: LAKRUWAN WANNIARACHCHI/AFP

Meghalt egy bangladesi politikus, Sheikh Fazlul Karim Selim unokája is. Ő a hazájában szintén politizált. A családjával az egyik érintett hotelben szálltak meg, az édesapja megsérült.

Rajtuk kívül még több százan haltak meg, sokan az érintett templomokban, róluk sokkal kevesebbet tudni.