Húsvét vasárnap reggel érkezett a bejelentés a mikepércsi rendőröktől egy fészekben elpusztult fehér gólyáról - közölte a hortobágyi Madárkórház Alapítvány. A szakértők a helyszínre siettek, és a mikepércsi templom szomszédságában található fészekben tényleg volt egy elpusztult fehér gólya. Az alapítvány szerint egyértelmű volt, hogy nem az áram végzett vele, később pedig kiderült, hogy a halálát egy másik gólya okozta.
A fészekben öt tojás volt, amit emelőkosaras jármű segítségével kimentettek a Madárkórház és az áramszolgáltató munkatársai.
A mentés közbeni jól látható volt, hogy a szomszédos gólyák folyamatosan támadták az elpusztult gólya még a fészken ülő társát.
Az alapítvány szerint előfordul, hogy a fehér gólyák megpróbálják szabályozni a szaporulatot a fészkelésük során. Ennek legismertebb módja, hogy a kikelt fiókákból a leggyengébbeket kilökik, ha nem elég a táplálék a teljes fészekalj felnevelésére.
Egy olyan száraz, táplálékban szegény tavaszon, mint az idei, pedig akár a fajtársaikat is megpróbálják eltántorítani a szaporulat kiköltésétől és felnevelésétől.
Ezt támaszthatja alá az is, hogy a fészken ülő, megmaradt gólyának is véres volt a bal szárnya.
A fészekben az alapítvány szerint ilyen körülmények között nem maradhattak a tojások, hiszen veszélyben voltak a többi gólyától. Ha a megmaradt szülő elmegy táplálkozni, kidobhatják az őrizetlenül maradt tojásokat. Ráadásul a megmaradt szülőnek is előbb utóbb választania kell a kotlás és táplálkozás között. A szomszédos gólyákon kívül akár a dolmányos varjak is kárt tehetnek a tojásokban, és a kihűlés is veszélyezteti a tojásokat amíg a szülő táplálkozik.
A mentett tojások Hortobágyra a Madárparkba kerültek, ahol a tartósan sérült gólyák fészkeibe adoptálták a madármentők. A fiókák a nagyröpdében kelhetnek ki, és nevelőszülők nevelhetik fel őket.