Bártfai-Máger Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter jegyzi azt a friss rendeletet, amivel egy új állami cég tulajdonosi joggyakorlóját nevezte meg, aminek az értelmében a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda alá kerül – írta meg az mfor.hu.
A lap szerint Rogán Antal propagandaminiszter így az állam informatikai beszerzéseinél is megkerülhetetlen lesz: beszerzési tárgyanként és érintett szervezetenként a 15 millió forintot elérő, 250 millió forintot meg nem haladó beszerzési igényt fogja megvizsgálni. Ennél nagyobb értéknél viszont a beszerzési igényt elküldi állásfoglalásra a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsnak. De a végső jóváhagyás a rendelet szerint több esetben az e-közigazgatási és informatikai fejlesztések egységesítéséért felelős minisztertől, azaz Rogán Antaltól érkezik.
Az ügynökségnek az érintett szervezetek az eljárás lefolytatásáért központosított közbeszerzési díjat fognak fizetni, ami a nettó érték néhány százaléka lesz.
Az érintett állami szerveknek és cégeknek évente március 31-ig kell feltöltenie az éves IT-fejlesztési és -beszerzési tervét a Központosított Informatikai Beszerzési Rendszerbe (KIBER).
Rogántól nem áll távol az informatika: tavaly 42,6 millió forintot kapott a MobilSign Kft.-től találmányhasználati díjként, miután 2015 nyarán két társával, Csík Balázzsal és Lengyel Csabával együtt kérte egy elektronikus aláírási és azonosítási eljárás levédését.
A Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt.-t március 28-án április 10-én jegyezték be 50 millió forint jegyzett tőkével. A cég igazgatósági elnöke Siroki Attila József, mellette Koszorus László Gáspár fideszes képviselő és Takács József is igazgatósági tag. A felügyelő bizottságban Nagy Béla, Gulyás-Kovács Gergely (a Fidesz volt politikai tanácsadója) és Solymár Károly, az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára ül. (mfor)