Tavaly februárban be kellett volna fejezni, ehelyett már két és fél éve áll félkészen a SOTE Kútvölgyi Klinikai Tömbje - számolt be róla az RTL Híradó. Az egyetem még 2016-ban nyert 4 és fél milliárd forintos támogatást több épület, így a Kútvölgyi Klinika energetikai fejlesztésére. A felújítás azonban félbemaradt.
A járókelők szerint most olyan az egész, mint egy háborús övezet.
A munkát a kivitelező elkezdte ugyan csinálni, az egész épületet felállványozták, de aztán az egész félbemaradt, Fónagy János államtitkár szerint egy jogvita miatt. Az államtitkár 2017-ben még azt ígérte, hogy 2018 februárjának végére befejeződik a felújítás, de az épület azóta sincs kész.
Az RTL megkérdezte a Semmelweis Egyetemet, hogy mi a helyzet, azt a választ kapták, hogy a felújításra több mint 5 milliárd forint áll rendelkezésre, az egyeztetések pedig továbbra is tartanak. A tömbből amúgy egy tavalyi kormányhatározat értelmében elköltöztetik a klinikákat.
Az RTL kereste az egészégügyi államtitkárt és az innovációs minisztériumot is, azt a választ kapták, hogy a kútvölgyi klinikai tömb az Észak és Közép Budai Centrumkórház része lesz, és az Egészséges Budapest program keretében fog megújulni.