Franciaországban betiltják az elektromos rollerezést a járdákon

közlekedés
A francia digitálisügyi álamtitkár és a Bird helyi vezetője a cég rollereinek párizsi bemutatkozásán
Fotó: ERIC PIERMONT/AFP

Szeptembertől tilos lesz elektromos rollerrel közlekedni Franciaország járdáin. Ezt Elisabeth Borne közlekedési miniszter jelentette be a Le Monde-nak adott szombati interjújában. 

A kérdés különösen Párizsban aktuális, ahol az elektromos rollerek kölcsönzésével foglalkozó cégek megsokasodásával tavaly év végére 15 ezer roller került forgalomba, és a kalkulációk szerint ez a szám az idei év végére akár a 40 ezret is megközelítheti. 

Borne azt mondta a lapnak, hogy ősztől 135 eurós, azaz jó 40 ezer forintos büntetésre számíthat az, aki elektromos rolleren, hoverboard-on vagy elektromos egykerekűn közlekedik a járdákon. 

Az újgenerációs eszközöket nyár után csak bicikliúton vagy autóúton lehet majd használni, mert a miniszter szerint túlzottan veszélyeztetik a járókelőket, különös tekintettel a gyerekekre és idősekre. Tolni, sőt motor nélkül továbbra is lehet majd használni a rollereket, ha azzal nem veszélyeztetik a gyalogosokat. 

Az elektromos rollerek nagyon gyorsan terjedtek el az Egyesült Államok és Európa nagyvárosaiban, de olyan hirtelen sokasodtak meg, hogy egyre több helyen korlátozzák használukat. Barcelonában például teljesen betiltották a rollerkölcsönzőket, és Berlin is korlátozások bevezetésére készül. (France24 via AFP)