A pénzügyminisztérium nem hajlandó kiadni Donald Trump adóbevallásait a demokrata többségű képviselőháznak - közölte Steven Mnuchin pénzügyminiszter levélben Richard Neal képviselővel, a képviselőház költségvetési bizottságának elnökével.
Mnuchin szerint a bizottság kérése „nélkülözi a legitim törvényhozási célokat”, szerinte a képviselők nem törvényhozási célokból kérték ki az elnök adóbevallásait öt évre visszamenőleg.
A pénzügyminiszter állítása szerint a döntés előtt konzultált az igazságügyi tárcával is. A demokrata politikusok kérése „komoly alkotmányjogi kérdéseket vet fel” - közölte Mnuchin.
A pénzügyminiszter válasza várható volt. Annál is inkább, mert korábban már - a demokraták által megadott - két határidőt sem tartott be. A demokraták következő lépése az lehet, hogy vagy büntetés terhe melletti idézést küldenek az adóhivatalnak (IRS) az adóbevallást megküldését követelve, vagy pert indítanak a hivatal ellen.
A képviselőház költségvetési bizottsága még április elején kérte Donald Trump adóbevallásait öt évre visszamenőleg. Az elnök azonnal jelezte, hogy nem áll szándékában benyújtani a kért dokumentumokat és személyes ügyvédjei is azzal érveltek, hogy a törvényhozóknak nincs joguk betekinteni a dokumentumokba.
Trump állítólag azt mondta közeli munkatársainak: az adóbevallás követelése nem más, mint a magánszférája megsértése és a demokrata párti törvényhozók ellene folytatott „boszorkányüldözése”. (MTI)