Nem fog változni a matematikaérettségi pontszámítása

oktatás

Egy diáktól indult a kezdeményezés, melyet pár nap alatt 30 ezren írtak alá, és melyben azt követelték, hogy csökkentsék a matematikaérettségi pontszámításának határát, mivel túl nehéznek találták a feladatokat.

Az Oktatási Hivatal csütörtökön az Index kérésére elmondta:

„Az érettségi feladatlapok kidolgozása minden vizsgatárgyból a tételkészítő bizottság feladata és felelőssége. A bizottságokban tapasztalt, gyakorlott szaktanárok, valamint szakmai lektorok gondoskodnak a feladatsorok minőségéről, valamint arról, hogy azok a vizsgakövetelményeknek és a korábbi évek vizsgáztatási tapasztalatainak megfeleljenek. A tételkészítő bizottság álláspontja alapján a feladatsor nehézsége feladatonként és összesítve is megfelelő volt, megoldásukhoz nem kellett a középszinten elvárhatónál több tudás. A matematika középszintű érettségi vizsgát – az emelt szintű vizsgát választók kivételével – szinte mindenkinek teljesítenie kell, aki érettségi bizonyítványt kíván szerezni. A jegyek átlaga az elmúlt években egyenletes és stabil volt. Egyelőre nem rendelkezünk információval arról, hogy az eredmények gyengébbek lettek-e. A vizsga folyamatába való beavatkozásra csak akkor van lehetőség, ha a vizsga biztonságos, jogszerű lebonyolítását veszélyeztető körülmény merül fel, ilyenre azonban nem került sor”

A hvg.hu szaktanárokat idézve ír arról, hogy szerintük az idei érettségi tesztes, első fele könnyű volt, a második felében lévő szöveges feladatok viszont valóban hosszúak és bonyolultak voltak.