Jordan B. Peterson kanadai pszichológus és életvezetési tanácsadó, mindenféle diktatúra nagy ellensége Magyarországon tartott előadást, és találkozott Orbán Viktorral is.
A Magyar Nemzet interjút készített vele, és feltette neki ezt a kérdést: „Találkozott Orbán Viktorral, akit szintén meglehetősen negatív színben tüntetnek fel egyes sajtóorgánumok. Mit gondol, megfelel a valóságnak, amit korábban olvashatott róla?”
Jordan Peterson válasza:
„Lehetséges, de nem tudom biztosan. Azt tudom, hogy az egyik dolog, amit a miniszterelnökük tenni próbál, hogy visszaadja a magyar kultúra metafizikai megalapozottságát. Lehet, hogy szerencséje lesz, és sikerrel jár majd. Nem lehet ezt megmondani most, amikor minden változóban van. Egyes kelet-európai országok másképp szerveznék az életüket, mint a nyugatiak, és a jövőben derül majd ki, mi lesz mindennek a vége.”
Peterson egyébként egy nagy rajongójával, Kovács Ákos zenésszel is beszélgetett a Karmelita kolostorban.