Kedd délelőtt többen is láttak egy autót, melynek sofőrje rendesen meg lehetett zavarodva, ugyanis a formalommal szembe hajtott az autópályán - írja az Index. A portál egyik olvasója le is videózta, és ezt írta: „Körülbelül 120 km/órás tempóval haladt 10 óra 30 perc körül Siófok irányába, nagyjából Székesfehérvárnál”. A rendőrség az Index megkeresésére azt válaszolta, 10 óra 30 perc körül három egymást követő bejelentés is érkezett arról, hogy az M7-es autópálya 70. kilométerszelvénye közelében, Siófok irányába, a belső forgalmi sávban, a forgalommal szemben halad egy fehér színű furgon.
Azonnal a helyszínre küldték a rendőröket, akik viszont nem észleltek a hivatkozott szelvényben, vagy annak közelében és a lehajtók környékén sem szabálytalanul közlekedő járművet. Sőt, nem láttak a bejelentéseknek megfelelő színű és típusú autót sem. Így nem is intézkedtek. Az eset kapcsán továbbá baleset és útlezárás nem történt, tette hozzá a rendőrség sajtóügyelete.