Nem bántalmazták eléggé a képviselőket az MTVA-ban ahhoz, hogy a bíróság vádat emeljen a biztonságiak ellen

jog

Hiába nyújtott be pótmagánvád-indítványt Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Varju László az MTVA-nál történt bántalmazásuk ügyében, a bíróság első fokon elutasította azokat. A három képviselő azért tett panaszt, mert 2018 decemberében erőszakkal távolították el őket a közmédia Kunigunda úti székházából. 

Pillanatkép Szél Bernadett Facebook-közvetítéséből: a biztonságiak épp kirakják az MTVA székházából Hadházy Ákos országgyűlési képviselőt
Fotó: Szél Bernadett FB / 444

Az eset után a képviselők feljelentést tettek előbb a Központi Nyomozó Főügyészségnél, és a Legfőbb Ügyészségnél is, de feljelentéseiket elutasították.   

A képviselők jogi képviseletét elvállaló Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet hírlevelében azt írta, hogy a bíróság egy alkotmánybírósági határozatra hivatkozva utasította el a képviselők indítványát. Az oka ennek az volt, hogy a képviselők „nem hivatkoznak testi sérülésre vagy becsületsértő bánásmódra, ezért a vádemelésnek nem állnak fenn a feltételei.” 

A büntetőeljárási törvény úgy szól, hogy az a sértett léphet fel pótmagánvádlóként, akinek jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény közvetlenül sértette vagy veszélyeztette. A bíróság szerint viszont ez csak akkor valósult volna meg, ha a képviselők testi sérülést vagy becsületsértő bánásmódot is elszenvedtek volna. 

Magyarul: mivel a képviselőket nem verték meg a biztonsági őrök, csak ráncigálták, taszigálták és kidobták őket, így nem élhetnek a pótmagánváddal.

Forrás

A bíróság emellett felhozza azt az érvet, amit korábban az ügyészség is, miszerint a képviselők nem hivatalos személyként jártak el az MTVA épületében, és hogy a képviselők közintézményekhez megillető belépési joga csak a képviselői tisztség ellátásához, és az Országgyűlés működéséhez kötődik.

A TASZ szerint ez viszont indokolatlanul szűkíti a képviselői munka fogalmát, hiszen azt fejezi ki, hogy az csak a  Parlament épületén belüli tevékenységként értelmezhető. A jogvédők szerint viszont a belépési jogra azért van szükség, mert „a képviselői munka jóval összetettebb, mint hogy azt az Országház épületére korlátozzuk”.

Az MTVA épületéből december 17-én, egy kormányellenes tüntetés utánio hajnalon kidobták Hadházy Ákos és Szél Bernadett és képviselőket, miután előbbi megpróbált bejutni az MTVA egyik stúdiójába vagy vezérlőjébe. Később Varju László elleni „intézkedésről” is nyilvánosságra került egy felvétel.